Agrárkamara
Idén január 2-ig kell adatot szolgáltatniuk a szerves- és műtrágya-felhasználásról azoknak a mezőgazdasági termelőknek, akik nitrát érzékeny területen gazdálkodnak, illetve azoknak a magánszemélyeknek, gazdasági társaságoknak is, akik a háztartási igényeket meghaladó állatot tartanak. Az adatokat a gazdálkodási évre vonatkozóan kell kitölteni, azaz a 2010. szeptember 1. és 2011. augusztus 31. közötti időszakra.
Bővebben: Kötelező nitrát adatszolgáltatás 2012. január 2-ig
Az idei májusi első fagy közel 90-100%-os fagykárt okozott Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A kár mértékét fokozta az is, hogy károsodtak a hajtásképletek is. Különösen a vessző és a hajtásalapi részen (az ízesülésnél) tapasztalható barnulás, elhalás.
Bővebben: A termésbiztonság, télállóság növelése, fagykárok regenerálása
A mezőgazdasági biztosítások aránya és nagyságrendje – ahogyan a világon mindenütt – nálunk is szoros összefüggést mutat a gazdálkodók általános anyagi helyzetével és szakmai felkészültségével. Magyar viszonyok között talán természetes, hogy a hosszú éveken keresztül tartó tőkehiány a termelők nagy része számára csak arra ad lehetőséget, hogy a rendelkezésre álló anyagiakat nagyon beosztó módon használják fel.
Programajánló
- Nemzetközi nőnap (2012.03.08.)
- Március 15-ei ünnepség (2012.03.14.)
- Március 15-ei ünnepség (2012.03.14.)
- Első osztályosok beíratása (2012.03.26.)
- Szülői értekezlet (2012.03.27.)
Kik vannak itt
Oldalainkat 11 vendég böngésziMegyei Hírek
- Feladja a leckét a továbbtanulás
- Gyakori látogatók
- Torlódnak a kamionok a csengersimai határállomásnál
- Önkéntes tartalékosként segítik a honvédséget
- Jobbik: „Az emberiesség elleni bűnök sosem évülnek el”
- Gázpalack robbant egy kisvárdai melléképületben
- Támogatja a kamara a hiányszakmákban történő elhelyezkedést
- Vidám csütörtökök Nyíregyházán
- Repültek a szánok Fehérgyarmaton
- Barátkozó pókember és királylány
Országos hírek
- Tilki Attila országgyűlési képviselő közleménye
- Ki marad itthon gyógyítani?
- Az ACTÁ-t az Európai Bíróság vizsgálja - Sajtóközlemény
- Az Új Színház közleménye az intézményt ért és minden alapot nélkülöző jogsértő támadásokra
- Zugló nem állatorvosi ló – a Jobbik tiltakozik az újabb sarc ellen
- 2,5 %
- Kovács Zoltán, a fő lódító
- Tabajdi Csaba és Göncz Kinga válasza Áder János levelére (9. rész)
- Tabajdi Csaba és Göncz Kinga válasza Áder János levelére (8. rész)
- Tabajdi Csaba és Göncz Kinga válasza Áder János levelére (7. rész)
Sportesemények











: +36 42 255 423
:
: 4324 Kállósemjén, Kossuth út 112.